Dió befőtt – Az istenek csemegéjének is nevezik sőt, lekvárt is lehet készíteni belőle!

Időigényes de megéri mert nagyon drága befőtt és ettől finomabb alig létezik! Pl. göngyölt csirke mellbe is tehetjük, aszalt szilva helyett, de én pl. süteményhez szoktam felhasználni.

Hozzávalók

  • 2,5 kg zöld dió (egész, zöld dió),
  • ecet,
  • 1-1,5 l víz,
  • 3 kg cukor,
  • 3 narancs héja és
  • 2 citrom héja,
  • 1 csomag szegfűszeg.

Elkészítése

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy kis ízelítő az én spájzomból: eper, meggy, sárgabarack, szilva, őszi befőtt, bodza szörp

A legfinomabb gyümölcsök már a spájzban pihennek, befőtt és szörpként. Megmutatom az én bevált receptem!

Hozzávalók

  • barack
  • 1 liter vízhez
  • 25-30 dkg cukor
  • pár szegfűszeg
  • fahéj darabkát (minden üvegbe jusson 1-1)

Elkészítés

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Savanyú uborka kaporral (tartósítószer nélkül)! Évek óta így készítem, nagyon finom és még soha nem romlott meg egy sem!

Nekünk eddig még nem romlott el egy sem, évek óta csináljuk. Ebből a mennyiségből 34 üveg lett. Megéri kipróbálni, szinte minden húsos étel mellé remekül illik.

Hozzávalók

  • 14 kg uborka
  • Felöntőléhez:
  • 1 liter ecet (8 százalékos),
  • 3 liter víz,
  • 10 dkg só,
  • 40-45 dkg kristálycukor,
  • pár szem egész feketebors,
  • 4-5 szem szegfűszeg,
  • egy kis csokor kapor,

Elkészítés

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Húsvéti tojások, egy tészta amiben megmarad a minta, csak így sütöm!

A tésztában megmarad a minta, miután megsül is bámulatosan mutat!

hozzávalók

  • 32 dkg liszt
  • 10 dkg porcukor
  • 14 dkg vaj
  • 8 dkg méz
  • 2 tojássárga
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 1 teáskanál fahéj
  • 1 kávéskanál őrölt szegfűszeg

Elkészítés

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Meggyes túrós szelet, egy jó kis süti, amit tényleg csak szeretni lehet!

Kicsit idő igényes, de nagy sikere lett, megéri elkészíteni, ezt mindenki szereti!

Hozzávalók

  • Tésztához valók:
  • 300 g finomliszt,
  • 200 g cukor,
  • 1 db tojás,
  • 200 g g ráma margarin
  • Meggyes töltelék:
  • 40 dkg meggy befőtt,
  • 1 db fahéjrúd,
  • 2 db szegfűszeg,
  • 4 púpozott evő kanál étkezési keményítő.
  • Túró töltelék:
  • 500 g túró,
  • 120 g cukor,
  • 1 db citrom leve és héja reszelve,
  • 12 g fehér zselatin,
  • 500 ml tejszín,
  • 2 csomag vaníliás cukor,
  • 20 ml amarettó (mandula likőr)

Elkészítés

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Karácsonyi mézes, Ilona módra, évek óta így sütöm, mindig nagy sikere van!

A karácsonyi mézes rengeteg módon elkészíthető, de én már csak így sütöm, ez a recept nagyon bevált!

Hozzávalók

  • 2 tojássárgája
  • 20 dkg porcukor
  • 3 evőkanál olvasztott méz
  • 1 kávéskanál fahéj
  • 4-5 darab törött szegfűszeg
  • 1 csomag sütőpor
  • 1-2 kávéskanál kakaópor
  • 2 dl tej
  • 50 dkg liszt
  • hab
  • 2 tojás fehérje,
  • 15 dkg porcukor,
  • 1-2 csepp ecet

elkészítés

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mézes puszedli, mindig így készítem és csodásan sikerül!

Számtalan receptet kipróbáltam már, de ez vált be a legjobban, megéri kipróbálni.

Hozzávalók

  • 50 dkg liszt,
  • 30 dkg méz,
  • 2 tojás,
  • 3 kanál cukor,
  • fél csomag sütőpor,
  • 1 kávés kanál őrölt gyömbér,
  • 1 kávés kanál őrölt szegfűszeg,
  • 1 kávés kanál fahéj,
  • 15 dkg vaj,
  • fél citrom reszelt héja
  • máz
  • 2 tojás fehérje
  • 15 dkg cukor

Elkészítés

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Fűszeres sütőtök chutney, és Szilva chutney, húsok mellé nagyon finom!

Készítettem ma fűszeres sütőtök chutney-t , csatni ki, hogy ismeri! natúr sültek és főtt húsok mellé!

Hozzávalók

  • 2 db tök
  • 1 nagy fej reszelt hagyma
  • 3-4 ek olaj
  • kb 2 dl körtelé
  • 2 alma
  • fűszerek
  • kurkuma
  • őrölt szegfűszeg
  • só.
  • barna cukor
  • l.5 dl almaecet
  • kb. egy diónyi nagyságú gyömbér
  • őrölt mustármag

Elkészítés

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Vegyes gyümölcs sült tea készült a téli hónapokra!

Mennyei frissítő, nem lehet belőle annyit készíteni, hogy megunjuk az ízét!

Hozzávalók:

  • 2 kg Vegyi gyümi (eper, meggy, cseresznye, szeder, alma, körte, barack)
  • 4-5 db egész fahéj
  • kb 10 szegfűszeg
  • 1 citrom héja és leve
  • 70 dkg cukor

Elkészítés

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Rétegezett paradicsom, egy savanyúság amit már 2 nap után ki is bonthatsz!

Mióta kipróbáltuk, gyakran el is készítem, mert nagyon jó íze van és minden húsos finomság mellé kínálható.

Hozzávalók

  • 15 db nagy paradicsom
  • 15 db vöröshagyma
  • 2 – 3 fej fokhagyma
  • A savanyúság levéhez: (1 liter  léhez)
  • 2 evőkanál ecet
  • 2 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál só
  • 1 evőkanál olaj
  • 2 -3 babérlevél
  • 1 szegfűszeg
  • 6 – 7 db. szemes bors

Elkészítése

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Pár dolog amit apránként teszek el, ahogy érik. Csalamádé, ecetes szilva, stb.

A kertben érnek a finom gyümölcsök és zöldségek, én pedig nem tudom megállni, hogy ne tegyem el őket télire. Mostanában nincs időm sokat itt lenni, de tevékenykedem rendesen. Pár dolog amit apránként teszek el, ahogy érik.

Hozzávalók

  • só,
  • cukor,
  • ecet,
  • 1 késhegynyi nátrium benzoátot
  • bors,
  • babérlevél,
  • szegfűszeg,
  • fahéj

Elkészítés

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mákos meggyes rakott kifli, egy pillanat alatt elkészíthető édes finomság!

A finom édességekkel nem lehet betelni. Ha ebéd után ennél valami édeset, próbáld ki ezt a csodás receptet. nincs vele sok munka, de nagyon fincsi.

Hozzávalók

  • 7-8 szikkadt kifli karikára vágva
  • 1 liter tej
  • 4 tojás
  • 10 dkg cukor + 2 evőkanál a habhoz
  • 15 dkg darált mák
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 1 teáskanál őrölt szegfűszeg
  • 3 evőkanál méz
  • magozott meggybefőtt

Elkészítés

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Finom fahéj illatú almás pite a nagyi receptkönyvéből

Szinte minden héten megsütöm, annyira kedvenc lett! Omlós tészta finom töltelékkel!

Hozzávalók

tészta

  • 35 dkg liszt
  • fél csomag sütőpor
  • 15 dkg vaj
  • 15 dkg cukor
  • 2 tojás sárgája
  • 2 evőkanál tejföl
  • csipet só

Töltelek

  • 1-1.5 kg alma reszelve
  • 10 dkg cukor
  • teáskanál fahéj vagy ízles szerint csipet őrölt szegfűszeg
  • 10 dkg vaj
  • 1 cs vaníliás cukor

Elkészítés

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Fehérborban párolt körtés-erdei gyümölcsös pite

Gyorsan összedobtam egy kis pitét. Igaz lehetett volna benne kicsivel több gyümölcs is, de mint tudjuk, most a körte aranyárban van. Na mindegy finom lett és az a lényeg!

Hozzávalók

A tésztához

  • 35 dkg finomliszt
  • 15 dkg rétesliszt
  • 15 dkg margarin
  • 10 dkg kacsazsír
  • 1 db tojás +1 db a kenéshez
  • 1 dl tejföl
  • csipet só
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 10 dkg porcukor
  • 1 cs. sütőpor

A töltelékhez

  • 1 kg körte
  • 25 dkg erdei gyümölcs /fagyasztott/
  • 1 dl száraz fehérbor
  • kb 10 dkg kristálycukor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • ízlés szerint fahéj
  • ízlés szerint őrölt szegfűszeg
  • 1 narancs héja

Elkészítés

Egy kattintás ide a folytatáshoz….