A finom céklasaláta lett a család favoritja! Minden évben elkészítem, mert nem lehet megunni!

Mindig akkora sikere van, hogy érdemes jó nagy adagot készíteni belőle, mert ezzel nem tud majd betelni a család.  Cékla savanyúság felöntőleve

Hozzávalók

  • 10 kg cékla,
  • 10 szál torma,
  • 2 cs köménymag,
  • 25 dkg só,
  • 50-70 dkg cukor,
  • 2-2,5 dl 10 %-os ecet,
  • 5-6 liter víz,
  • Nátrium benzoát üvegenként egy kis késhegynyi mennyiség

Elkészítése


A céklagumókat jól megmossuk, és meleg vízbe téve, lefedve puhára főzzük. A főzővizet leöntjük, a céklát lehéjazzuk és — lehetőleg hullámos pengéjű cifrázókéssel — vékony szeletekre vágjuk. Közben a szokásosnál savanyúbb ecetes lét készítünk (a cékla édes, elveszi a savanyú ízt), sóval, köménymaggal, nagyon kevés cukorral felforraljuk.

Amikor a lé kihűlt, a céklát néhány szelet tisztított tormával együtt üvegekbe rakjuk, a tetejére is tormaszeleteket teszünk, ráöntjük a levet, egy mokkáskanálnyi benzoesavas nátriumot szórunk rá, lekötjük és 8-10 percig gőzöljük.

Készíthetjük úgy is, hogy a megmosott céklát nyersen hámozzuk meg, csak ezután főzzük. Ilyenkor főzőlevét használjuk fel a salátalé készítéséhez minden egyebet az előbbiek szerint csináljunk. A céklát én már gyalulom vékony szeletekre.  Minden évben készítek, hogy kéznél legyen és csak elővesszük a polcról! Imádja a család, apraja nagyja! Nincs az a mennyiség ami el nem fogyna 🙂

Margó Nagy receptje

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!