Írta:
• 2008, október 02, csütörtök

Hozzávalók: 60 deka burgonya, 25-30 deka kicsontozott főtt halhús,2 deka lisz, 4 deka vaj, 6 deka ementáli sajt, 2 deci tejfel, 2 tojássárgája, egy kis só, 1-2 kanaál ecet,2 deci tej. ( A halhús lehet egészen nagy ponty, melyet könnyen ki tudunk csontozni vagy süllő filé, esetleg harcsa.)
A hal húsát ecetes sós vízben csendesen forraljuk 8-10 percig, majd ha a vízből kivettük, lecsurgatjuk a levét.



A héjában főtt és megtisztított burgonyát karikára vágjuk s a kivajazott tűzálló tálra egy ujjnyi vastag sort rakunk belőle s arra rakjuk a kicsontozott, apró darabkákra vágott halat, erre ismételten burgonyát teszünk, majd halat és legfelül ismét a burgonyát. Idöközben elkészítjük a mornay mártást s leöntjük vele a burgonyát, néhány mogyorónyi vajdarabot teszünk a tetejére, aztán a forró sütőben 25-30 percig sütjük.
Mártás: 2 deka vajat,2 deka liszttel elkeverünk s a habzásig hevitjük, majd feleresztjük 2 deci tejjel, jól megsózzuk, mert az ízesíti majd a burgonyát is, aztán mézsürüre forraljuk s ha a tűzről levettük, hozzákeverjük a tejfelt és a tojás sárgáját s úgy öntjük a tálba a rakott burgonyára és halra. Egy kis zsemlemorzsával meghintjük és forró sütőben kisütjük.


Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Elkészítetted már ezt a receptet?
Képbeküldés iconOszd meg a fotót egy kattintással
FavoriteLoadingReceptfüzetemhez adom

Még több hasonló recept:

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!