Töltött szőlőlevél, fejedelmi étel! Jó nagy lábassal készíts belőle

A töltött káposzta is finom, de a töltött szőlőlevél még ízletesebb! Tejföllel, szoktam kínálni, mi így szeretjük a legjobban!.

Hozzávalók

  • 30-40 db szőlőlevél
  • 70-80 dkg darált sertéscomb
  • 15 dkg szalon­na
  • 4-5 kanál főtt rizs
  • bors
  • tejföl
  • szerecsendió virág

Elkészítése

Tavasszal a szép gyenge szőlőlevél­ből kitűnő főzeléket lehet készíteni a következő módon: Annyi szőlőlevelet veszünk, amennyit gondolunk, hogy elég, ahány személyre akarunk főzni. A nagyjából válogassunk ki harminc­negyven darabot tölteléknek, a szárát levagdosva.

A többit pedig, szintén le­vágva a szárát, megmosás után össze­csomózva vágjuk fel szép vékony szá­lasra, mintha gyalult káposzta lenne. Ha mind kész van, tegyük egy nagyobb tálba és mellétéve az egész leveleket is, fövő vízzel forrázzuk le és hagyjuk kissé így hűlni. Ezalatt készítsük el a tölteléket:

70-80 dkg sertéscombot daráljunk meg és vegyít­sünk közé 15 dkg nagyon apró kockára vágott fehér sós szalonnát, három-négy evőkanál főtt rizst és sóval, borssal adjuk meg az ízét jó!. A leveleket vegyük ki a vízből és töltsük meg az elkészített hússal éppen úgy, mint a töltött káposztát szokás, csak egész kicsi apró töltelékeknek.

Ha mind kész van, akkor egy fazék alját ken­jünk meg zsírral, az apróra vágott szőlőleveleket csavarjuk ki a víztől jó erősen és szétrázva, tegyük bele a fazékba, rakjuk rá a töltelékeket és akkor vagy forró vízzel öntsük fel, vagy ha előre odatettünk csontokat, esetleg kevés húst vagy szalonnát főni kevés sóval, akkor azt a levet szűrjük rá, annyit, hogy jól ellepje és főzzük, ha a leve leapadna róla, újból öntsünk reá, többször megrázogatva, ameddig jól megfőtt.

Ekkor éppen úgy, mint a töltött káposztát szoktuk, vegyük le, levét szűrjük le egy kisebb lábasba és tegyünk bele egy-két evőkanál rántást, ha szükséges, még, sót, egy késhegy­nyi borsot, egy pici késhegynyi törött sáfrányt, vagy szerecsendió virágot és annyi borkö.- vagy citromsavat, hogy kellemes gyengén savanyú legyen. Ekkor öntsük vissza a fazékba és főzzük jól össze, ha jó puha, a levének íze meg van adva, lehet tálalni.

Kevés levet le­szűrve, három-négy evőkanál tejföllel felfőzzük, a főzelékes tálba csinosan kirakott káposztára ráöntjük. Szokták úgy is savanyítani, borkő helyett ne­gyed- vagy fél liter piszkét /egres, köszméte/ főznek bele és ez megadja a kellő savanyúságát.

szololevel toltve

Jó étvágyat

FavoriteLoadingReceptfüzetemhez adom

Még több hasonló recept:

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!