Vajastésztás Habos tekercs-habroló

Hajtogatott vajastésztát ké­szítünk. Mikor már negyedszer kinyújt­juk kisujjnyi vékonyra, tüzesített kés­sel vágjunk belőle egy ujjnyi széles hosszú szalagokat és ezeket az e célra készített kis arasznyi hosszú kis bá­dogcsövekre lazán tekerjük rá, hogy végig befedje. Így rakjuk sorba a tep­sire, mindegyiknek a tetejét kenjük meg tojással, hintsük meg cukrozott man­dulával és forró sütőbe téve, gyors tűznél süssük meg szép halványpirosra. Ekkor óvatosan csúsztassuk le a sütő­ről és akkor újból tehetünk rá tésztát.

Mikor aztán mind kész van és telje­sen kihűlt, midőn tálalni akarjuk, mind­egyik tekercsnek belsejét végig meg­töltjük megédesített kemény tejszín­habbal.


Hajtogatott leveles-vajastészta gyorsan

Ezt is éppen úgy lehet használni, akár édes tésztának, akár sós dolgokhoz, mint a hajtogatott porha­nyós tésztát. Negyedkiló lisztet félkiló vajjal jól összegyúrunk, aztán négy szegleteire megformázva, hidegre félre kell tenni pihenni. Ekkor negyedkiló lisztet, három tojás sárgájával, három evőkanál fehérborral vagy két evőkanál borecettel, egy késhegynyi szódabikar­bónával és annyi evőkanál tejföllel gyúrjuk össze, hogy olyan legyen, mint a kemény rétestészta és erősen hólya­gosra kidolgozzuk.

Vékonyra kinyújt­juk és a félretett lisztes vajat közepére tesszük, ráhajtogatjuk a tésztát szokás szerint és ha gyorsan akarjuk elkészí­teni, pihentetés nélkül négyszer ismé­teljük a kinyújtást és összehajtást és ötödször elnyújtva, használhatjuk tet­szés szerint, töltve vagy anélkül. Forró sütőben süssük meg Jó étvágyat!

Beküldő:Iluka

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!