Tiramisu torta, képtelenség elmondani, milyen finom lett!

Annyira étvágygerjesztő, hogy képes lennék felfalni! Ha egyszer kipróbálod, biztosan sokszor elkészíted majd!

Hozzávalók:

  • 6 tojásból sütött piskóta
  • A krémhez:
  • 50 dkg mascarpone
  • 1/2 liter édesített habtejszín
  • 1 cs zseléfix (A habtejszín állagától függ, hogy szükséges e) én most nem tettem bele.
  • rumaroma ízlés szerint
  • porcukor ízlés szerint
  • vaníliás cukor ízlés szerint
  • kávé a piskóta meglocsolásához
  • keserű kakaópor a szóráshoz

Elkészítés:


A kihűlt piskótát ketté vágjuk. A mascarponét kikeverjük a porcukorral, vaníliás cukorral, és a rum aromával. A habtejszínt kemény habbá verjük, majd a mascarponéval összekeverjük.

A piskóta lapokat a kávéval meglocsoljuk, az egyik lapon a krémet eloszlatjuk majd rátesszük a másik lapot. A krémből kicsit kihagyunk a külső kenéshez, díszítéshez. Díszítés ízlés szerint, de általában keserű kakaópor szórással. 24 cm es tortaforma.

A piskóta ahogy én csinálom. Ahány tojás, annyi evőkanál cukor és annyi evőkanál liszt. A fehérjét kemény habbá verjük, a sárgáját a cukorral tejföl állagúra keverjük. A sárgájás keverékhez adom a lisztet, és azután a fehérje habot óvatosan. Sütőpapírral bélelt formában sütjük tűpróbáig.

Konrád Mariann receptje

—Hát magam megennem az egészet -:) gyönyörű torta

—Gyönyörűséges, a kedvenc tortám

Mona Brandl: Holnapra…😍 Koszi a receptet

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!