Rakott zsemlye túró töltelékkel, csodás finomság

Ez egy nagyon finom és mégis hamar elkészíthető ötlet, ha szereted a túrós finomságokat!

hozzávalók

  • 6 szikkadt zsemle
  • 6-7 dl tej
  • 2 tojás
  • 25 dkg túró
  • 1 csomag vaníliás cukor / vagy 1 tk vanília kivonat
  • 5-6 dkg cukor
  • csipetnyi só
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1/3 bögre mazsola (elhagyható)
  • kevés vaj és
  • zsemlemorzsa

Elkészítés

A zsemléket szeleteljük 1 centi vastagra. Készítsük el a tölteléket: a túrót keverjük ki a vaníliás cukorral, két tojássárgájával, a maradék cukorral, a citromhéjjal. Adhatunk hozzá mazsolát is. A tojásfehérjét csipetnyi sóval verjük laza habbá, majd keverjük a túróhoz.


A tejet forraljuk fel 3 evőkanál cukorral és hagyjuk langyosra hűlni. A zsemleszeleteket 2-3 darabonként áztassuk pár másodpercig a langyos tejben (figyeljünk arra, hogy ne ázzon szét a zsemle!), majd kivajazott, zsemlemorzsával meghintett tepsibe sorakoztassuk sűrűn egymás mellé úgy, hogy a szeletek kissé egymásra érjenek.

Simítsuk rá a túrótölteléket, majd a túrót is fedjük be tejbe áztatott zsemleszeletekkel.
Előmelegített sütőben süssük, kb. 45 percig alul-felül sütési módban, míg szépen megpirul. Tetejét szórjuk meg porcukorral. Ez a második ételem

Erika Krauszné receptje

ilyen mikor fel vágtam

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!