Jénaiban sült burgonya-saláta recept

Ezt az ételt hasamra csapva rögtönöztem, nem kizárt, hogy már más kitalálta.

Hozzávalók 2-3 fő részére

  • fél kg burgonya
  • 1kisebb fej vöröshagyma,
  • 2 db tojás,
  • 1 pár virsli,
  • 1 nagy poharas tejföl,
  • 15 dkg sajt,
  • 1 ek majonéz,
  • 1 ek mustár,
  • 1 ek liszt,
  • 1 mokkáskanál pirospaprika,
  • ízlés szerint só,
  •  bors

 


Elkészítés

A burgonyát héjában félkészre (puhult, de a belseje még kemény), a tojásokat megfőzzük. Ezalatt a vöröshagymát megpucoljuk, és apróra vágjuk. A virslit felkarikázzuk. Az 1 ek. lisztet összekeverjük az 1 mk. pirospaprikával.

Ha kész a burgonya, akkor hámozás után 1x1x1 cm-s kockákra vágjuk, és a jénai tálunkba tesszük. 2-3 db krumpli után kicsit meghintjük a lisztes-paprikás keverékünkkel, és a tál rázásával elérjük, hogy minden kocka lisztes legyen. Ezt addig ismételjük, amíg a burgonya el nem fogy. Ezt követően hozzáadjuk a karikázott virslit, főt tojást, aprózott hagymát. A tejfölünket megfelezzük, egyik fele mehet a kiürült lisztes-paprikás tálkánkba, a másik maradhat a poharában.

Egyikhez 1 ek. mustárt, másikhoz 1 ek. majonézt keverünk. Majd külön külön a burgonyára öntjük, és elkeverjük. Ízlés szerint sóval, borssal pikánsabbá tehetjük. Végül a tetejét behintjük a sajttal, majd 30-40 percig sütjük. 30 percig a tál teteje alatt, 10 percig, amíg a sajt aranybarnára sül tető nélkül.

Jó étvágyat kívánok!

(Ezt az ételt hasamra csapva rögtönöztem, nem kizárt, hogy már más kitalálta.)

Jenaiban_sult_burgonya_salata

Beküldő: MilkyWayne

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!