Írta:
• 2008, október 28, kedd

Hozzávalók: 1 olcsóbbhoz: 25 deka liszt, 2 egész tojás, 1 evőkanál rum, 1 kávéskanálnyi porcukor, diónyi margarin, 1 kávéskanál tejfel,  (hogy gyúrható legyen a tészta !), egy csipet só.

2. drágábbhoz: 35 deka liszt, 5 tojás sárgája, 1 kávéskanálnyi porcukor, 1 kevés tejfel, egy csipet só.

A csöröge fánk elkészítése sokkal egyszerűbb, különösebb tudást nem igényel. Összegyúrunk lisztet, tojást, (vagy csak sárgáját) egy kávéskanál porcukrot,  egy kevés tejfelt, csipet sót, esetleg rumot, de van aki fehérborral készíti. Ha kevés tojást adunk hozzá, beledolgozunk egy  diónyi margarint is. A tésztát csak fél óráig pihentetjük  (nem kelesztjük, tehát nem kell különösebben vigyázni a hőfokra),  majd nagy diónyi gombócokat formázunk belőle, egyenként kerek lappá nyújtjuk. Derelyemetszővel, vagy ha nincs, éles késsel, ujjnyi közökben, párhuzamosan úgy vágjuk be a tészta közepét, hogy a széle  egyben maradjon, majd ezek közül minden másodikat fakanállal vagy ujjunkkal felemeljük, és egymáson áthúzzuk, amiből borzas formát kap a nyers tészta. Bő, forró  olajban mindkét felüket szép rózsaszínűre sütjük, és itatóspapíron lecsepegtetve, porcukorral meghintve, forró (rumos) barackízzel tálaljuk. Íme, két csöröge —egy olcsó és egy drágább .

Kapcsolódó receptek

  • Csokoládébomba (sütés nélkül)
    Hozzávalók: kb. 20 db babapiskóta, 15 deka vaj, 3 tojás, 15 deka porcukor, 5 evőkanál kakaó, 1-2 evőkanál rum, 2-3 deci tejszín, 2 evőkanál cukor. Finom édesség és se főzni, se sütni nem kell. Habosra keverünk 15 deka vajat, 3 tojás sárgájával meg 15 deka porcukorral, hozzáadunk 3 evőkanál kakaó...
  • Krémes sütemény
    8 tojás, 6 evőkanálnyi cukor, 6 evőkanálnyi liszt, csipet szódabikarbóna, 2 csapott evőkanálnyi kakó, 2 deka porcukor, 1 csomag valílíacokor, 10 deka vaj, 1 kupica rum. A közismert piskóta egyik változata. 6 tojás sárgájából, 6 evőkaanálnyi cukorral, 6 evökanálnyi liszttel, csipet szódabikarb...
  • Gyümölcsös grízgolyók
    Hozzávalók: 45 dkg főtt tejberizs, 1 citrom reszelt héja, 1 tojás, 1 vaníliás cukor, 3 ek. cukor /6dkg./4 ek. darált keksz, 15 dkg, meggy, 10 dkg, kókuszreszelék , olaj a sütéshez. A  főtt és kihűlt tejbegrízt /ami lehet előző napi maradék./ simára keverjük a felsorolt hozzá valókkal, a cukortó...
  • Panír puffancs recept
    Hozzávalók: ½ tojás, 1ek. tejföl, 1-2 ek. zsemlemorzsa, só. A felsorolt maradék hozzávalókat összekeverjük, közepes lágy  anyagot kapunk, és kis puffancsokat szaggatunk belőle. Bő forró olajba kisütjük. Jó étvágyat kívánok. Beküldő: blondy...
  • Kapros lepény recept
    A párom 79 éves nénikéjétől lestem el. Hozzávalók: 50dkg, liszt, 25dkg, főtt áttört burgonya, 1 tojás, 1 ek zsír, + 4 ek,  1 csapot ek, só, 5 dkg élesztő,  2 cs kapor, Kb. 3 dl tej,  1 ek. cukor. A burgonyát a lisztel zsírral elmorzsoljuk,  1ek. cukorral 1,5 dl tejben az élesztőt felfuttatjuk és...
  • Piskótatekercs recept
    Hét tojás sárgáját kavarjuk el jó habzásig 7 evőkanál porcukorral, ek­kor adjunk hozzá 7 tojás fehérének ke­mény habját és könnyedén kavarjunk még közé 4 evőkanál finom lisztet, önt­sük kikent tepsibe és egyenlő közepes tűznél süssük meg. Ekkor úgy melegen rögtön kenjük meg bármilyen lekvár­ral vagy...
  • Gombamártás recept
    A nagyságához mérten 6—8—10 da­rab szép aszalt gombát megmosunk, tegyük oda vízbe megfőzni, ha meg­főtt, szedjük ki a vízből és esetleg, ha férges rész volna benne, vágjuk ki, az­tán vagdaljuk fel egész apróra. Ekkor egy lábasban készítsünk 2 evőkanál barna rántást, tegyünk hozzá fél kis fej apró ko...
  • Liba egészben sülve
    Szép nagy, fiatal libát teljesen tisz­tára takarítunk és jól megmosunk. Az úgynevezett aprólékját szedjük le, úgy­mint lábát, szárnyát, nyakát, fejét, amelyeket a zúzával, szívvel és májá­val együtt leveshez vagy rizshez el­használhatunk. Aztán a libát újból jól megmossuk, combjait, ha lehet, bedug­...
  • Joghurtos meggyes pite recept
    Hozzávalók: 6 db tojás,  2 pohár joghurt, 1 ½ joghurtos pohár olaj, 1 ½ pohár cukor, 5 pohár liszt, 1cs. sütőpor, 1 cs vaníliás cukor, csipet só, 25dkg meggy.  A tojásokat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat,  a joghurtot, sütőport, vaníliás cukrot csipet sót, és végül az öt pohár lisz...
  • Magvas rudak
    Hozzávaló.: 1 kg liszt, 50 dkg margarin+1 ek.  zsír 5 dkg élesztő+1 ek cukor, 1dl tej, 0,5 l tejföl, 1ek. só, 1 tojás.Elkészítés:  Az 1 kg lisztet megszitáljuk. 1 dl tejben 1ek. cukorral az élesztőt felfuttatjuk. A lisztet a zsiradékkal elmorzsoljuk, hozzá adjuk a sót,  a felfuttatott élesztőt, t...

15 hozzászólás

  1. 1
    anadka 

    nagyon jo receptek koszi most talaltam erre a blogra de most mar gyakran fogok ide latogatni

  2. 2
    nagyi 

    Szeretettel köszöntünk Kedves “Anadka”. Szívesen várunk máskor is. Itt szeretném megköszönni Fruzsinának is a küldött receptet.Szép napot kívánok mindenkinek:nagyi

  3. 3
    kicsi07 

    GYEREKEK! KÖSZI MINDEN RECEPT MÉG NEKEM IS ELKÉSZITHETŐ.NAGY ANTI TALENTUM VAGYOK ÁM SÜTÉSBEN.KÖSZI SOKSZOR JÖVÖK MÉG IDE AZ TUTI

  4. 4
    nagyi 

    Üdvözöllek Kicsi07! Ügyes vagy azért sikerül:-)) Szeretettel várunk máskor is.Üdv:nagyi

  5. 5
    Marika 

    Koszi szepen a receptet nagyon tetszett es nagyon finom volt

  6. 6
    nagyi 

    nekünk sem maradt?-((( Szeretettel üdvözöllek Kedves Marika! Valószínű nagyon ügyes vagy, azért sikerült és fogyott el-))Várunk máskor is üdv:nagyi

  7. 7
    kata 

    en holnap keszitem el bulira remelem nagy sikere lesz

  8. 8
    nagyi 

    Szeretettel üdvözlünk Kedves Kata! Mi is reméljük a sikert, valószínű nem marad el.Üdv:nagyi

  9. 9
    katinka 

    Mindenkit üdvözlök!
    Te jóságos ég a csöröge fánkot még anyukám csinálta, én meg nem tanultam meg tőle. De most, hogy rátaláltam megcsinálom a napokban.

  10. 10
    nagyi 

    Sok sikert Katinka, a siker biztosan nem marad el. Üdv:nagyi

  11. 11
    mihaly 

    Megprobálom elkésziteni.
    Hidasy Mihaly
    Rio de Janeiro
    Brazilia.

  12. 12
    nagyi 

    Kedves Mihály! örülünk, hogy a “szomszédból” is látogatnak bennünk. Sok sikert kívánunk a receptek elkészítéséhez és az élethez is. Üdv: nagyi

  13. 13
    baba 

    nekem nagyon jól sikerült király a recept BABA

  14. 14
    Margó mama 

    Sziasztok!
    Én régóta készitek csörögét, de most besokalltam a sok tojástól, és mondom megnézem a neten van -e olcsóbb változat. Máris megyek és sütöm, majd nyilatkozom.

  15. 15
    Margó mama 

    Nos elkészitetem: finom lett, én azért érezem különbséget a drágább változat között, de nem annyit amennyivel olcsóbb. Szóval fini. köszönöm a receptet.

Kedves látogató! Itt szólhatsz hozzá az aktuális recepthez.
A hozzászólásokhoz nem szükséges regisztráció, de nevet és email címet szükésges megadnod. Az e-mail címed nem kerül ki a weblapra. A hozzászólásokat követheted akár RSS 2.0 csatornán keresztül is.