Túrós pogácsa, ahogy mi szeretjük!

Számtalan pogácsát kipróbáltam, de mostanában csak így sütöm, mert egyszerű és finom!

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 25 dkg vaj
  • 2 tojás
  • 0,5 kg túró (házival az igazi)
  • 1,5 ek. só
  • 5 dkg élesztő
  • 1 nagy pohár tejföl

Elkészítés


Összeállítottam a tésztát, mindent a hűtőből vettem ki, hideg hozzávalókkal dolgoztam. A tejfölt egy nagyon picit meglangyosítottam, majd egy tk. cukorral elkevertem és belemorzsoltam az élesztőt. Pihentettem, míg előkészítettem a többit.

Először a margarint elmorzsoltam a liszttel, ezután belekevertem a sót, majd a túrót. Beleütöttem a 2 tojást és hozzáadtam az élesztőt és még annyi tejfölt, hogy rugalmas, de ne túl lágy tésztát kapjak.  Kettévettem, egyik felét becsomagoltam és ment a hűtőbe. Másik felét jó ujjnyi vastagra nyújtottam. 4 cm átmérőjű szaggatóval kiszaggattam.

Sütőpapírral bélelt tepsire ültettem őket és a konyhában pihentek jó fél órát.
(A másik darab tésztával is így jártam el. Lehet a tésztát hajtogatni is, de most ez elmaradt, így is nagyon finom lett.) Így nem dőlnek el sütés közben. Felvert tojással kentem le őket, mindegyik tetejére tettem reszelt sajtot. 180 fokos sütőben sültek 20 percig.

Vass Lászlóné Edit‎ receptje

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!