Lekváros – citromkrémes piskóta, ha valami édes, krémes csodára vágysz, ezt próbáld ki!

A citromkrémes édességeknek nem tudunk ellenállni, ezért is készítettem el ezt a különleges finomságot.·

Hozzávalók

  • 6 tojásból hagyományos piskótát sütünk.
  • krém:
  • 2 dl víz,
  • 4 evőkanál rétesliszt,
  • 1/2 dl citromlé,
  • 1 db citrom leve,
  • 2 db citrom reszelt héja,
  • 25 dkg kristálycukor,
  • 25 dkg vaj/margarin
  • 1 kis üveg lekvár /most cseresznye volt kéznél/

Elkészítés


Krém: A lisztet csomómentesre keverjük a vízzel, hozzáadjuk a 1/2 dl citromlevet, és a citromok reszelt héját. Folytonos keverés mellett sűrűre főzzük. Még melegen belekeverjük a kristálycukrot, és az 1 citrom levét. Kihűtjük.

Amíg hűl, addig habosra kavarjuk a vajat/margarint, és a kihűlt citromos főtt krémmel alaposan összedolgozzuk.

A piskótát kettévágjuk. Az alsó lapot megkenjük a lekvár felével, elsimítjuk rajta a citromkrémet, majd befedjük a másik piskóta lappal, amit előzőleg megkenünk a lekvár másik felével, és a lekváros oldalával lefelé borítunk a krémre.
Hűtőbe tesszük 1-2 órára. Szeleteljük és tetejére porcukrot szórunk. A tepsi mérete 20×30 cm.

Gál Hedvig‎ receptje

Erzsébet Ádám: Köszönöm a receptet, nagyon finom lett, ajánlom mindenkinek! 😀

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!