Kosárka, annyira finom lett, hogy ezt elkészítem az ünnepre is!

Mivel közeleg a húsvét úgy gondoltam, készítek valamilyen asztaldíszt. Próba képpen ezt a kosárkát sütöttem. Elégedett vagyok az eredménnyel. Ezt most megesszük, az ünnep hetében készülhet a következő.

Hozzávalók

  • 500-600 gr liszt
  • 2 tojás +
  • 1 sárgája a kenéshez
  • 250 ml tej
  • 2 tk szárított élesztő
  • 75 gr olvasztott vaj
  • 1 ek cukor
  • fél tk só

Elkészítés


A hozzávalókat összegyúrjuk, duplájára kelesztjük. Egy hőálló edényt – én műzlis tálkával csináltam – betekerjük alufóliával, külső oldalát bekenjük olajjal.

A tésztát téglalap alakúra nyújtjuk kb. fél centisre, kb. 1,5-2 centi széles és kb 30-40 centi hosszú csíkokra vágjuk és kb. a kétharmad részével körbefonjuk a tálkát. A megmaradt csíkokból hármas fonással egy kört formázunk, ami egy kicsivel nagyobb legyen, mint a tálka karimája. Előtte körberajzoltam a tálkát. Ez lesz a pereme.

Egy másik hármas fonással készült csíkot pedig egy másik, ugyan olyan méretű, alufóliával beborított, leolajozott tálkára fektetünk középen, ez lesz a füle. Mindet lekenjük tojássárgájával. 180 fokra előmelegített sütőben sütjük kb. 25 percig, majd konyharuhával letakarva hagyjuk kihűlni.

A tálkát sütés után kiveszem, a fóliát is lehúzom. Minden darabot külön sütöttem, amikor kihült, akkor illesztettem össze őket  Az egyes részeket fogpiszkálóval rögzítjük egymáshoz.

Szilvia Burikné Sebestyén receptje

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!