Kelt (bevert) vajastészta

Hozzávalók: 25 deka vaj, 23 deka liszt, 2 deka  élesztő, 6 deka cukor, 3 tojás sárgája, 3/4 deci tej és só.


Egy tálban elkészített szitált lisztet langyos helyen tartunk, azután összekeverjük az élesztővel egy kis tejjel, cukorral és két evökanálnyi lisztből készült kovásszal. A kovászt eldolgozzuk, a tésztát a tejjel, cukorral, tojással és langyos tejjel jl összedagasztjuk. Ha kidolgoztuk, adjunk hozzá 5 deka felolvasztott langyos vajat, ismét dolgozzuk el, hintsük meg egy kis liszttel, takarjuk be és tegyük langyos helyre, hogy megkeljen.

Kelési idő: 30-40 perc.

A megkelt tésztát liszttel hintett nyujtódeszkára tesszük s ujjnyi vastagságban téglaalakura nyujtjk. Azután 3 egyenlő részre osztjuk, de csak képletesen–késheggyel megjelölhetjük–de nem vágjuk el a tésztát. A közéspső részbe 10 deka vékony szeletekre vágott friss teavajat rakunk fel, majd a tészta egyik oldalát ráhajtjuk s a ráhajtott részre rakjuk a másik 10 deka apró, vékony szeletekre vágott vajat. Ezt a részt is betakarjuk a harmadik vajtalan tésztarésszel,, nyujtófával kissé elnyujtjuk és összehajtjuk.

25 percig hűvös helyen letakarva pihentetjük. Azután ismét kinyújtjuk téglaalakura, ujjnyi vastagságura s mindkét oldalától a közepéig hajtjuk, azt összecsukjuk megint, mint egy könyvet s végül fentről lefelé mégegyszer összehajtjuk.

Ezt a hajtogatást még kétszer elvégezzük s ugyanannyiszor pihentetjük is. Végül elnyujtjuk a tésztát s tetszés szerint kifliket, buktákat, táskákat, túrós-táskákat készíthetünk belőlük s különböző töltelékekkel tölthetjük meg. Azután megkenjük őket tojással, kissé még kelni hagyjuk és forró sütőben kisütjük.

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!