Első kenyerem, büszke vagyok rá, finom lett!

Az első kenyerem, ami csodásan sikerült, érdemes kipróbálni, mert nem lehet elrontani!

Hozzávalók:

  • 5 bögre liszt (62 dkg)
  • 2 bögre langyos víz (5 dl)
  • 2 evőkanál étolaj
  • 2 teáskanál só
  • egy csomag porélesztő (7g) vagy két és fél deka friss

Elkészítés

A hozzávalókat kimérjük egy tálba. Nagyjából az egészet összekeverjük egy villa segítségével. Ezután összegyúrjuk. Nem kell tökéletesnek lennie, ez egy kétperces mutatvány. Legyen lágy a tészta, de ne ragadós, pici liszt mehet még hozzá, ha szükséges. Letakarjuk egy konyharuhával, és éjszakára a hűtőbe rakjuk.


Reggel egy lisztezett deszkára borítjuk, nagyjából átgyúrjuk, veknivé formázzuk, majd három helyen keresztbe bevágjuk. Csak nagyon vékonyan! Sütőpapírral bélelt jénai tálba tesszük. Ezen a ponton lehet még plussz harminc percig keleszteni, akkor igazán laza, magas kenyér lesz belőle, de nem kötelező, süthetitek azonnal is.

A kenyeret (egy kicsit a fedőt is lehet) lespricceljük vízzel. Én kézzel szoktam egy pohárból, de a lényeg, hogy a felszíne mindenütt csillogjon a víztől. Bekapcsoljuk a sütőt a maximumra (220 fok). Betesszük az ekkor még hideg sütőbe. Körülbelül 50 percig sütjük FEDŐ alatt! Ha letelt az ötven perc, akkor óvatosan leemeljük a jénai tetejét, és tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e már a tészta a közepén is. Ha nem, akkor még sütjük további tíz percig (ez akár több is lehet, nyilván sütőfüggő), ha igen, akkor újra lespricceljük a kenyeret, és aranybarnára sütjük fedő NÉLKÜL! A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre!

Kovács Nemes Imréné‎ készítette el

—Hú de jól jönne éppen van itthon fincsi szalonnám

—Nagyon szép. Én is sütöttem.

Eredeti recept: https://rupanerkonyha.cafeblog.hu/2015/02/18/bogres-dagasztas-nelkuli-feher-kenyer-ropogos-buborekos-hutos

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!