Már jó néhány receptet kipróbáltam, mire rátaláltam erre. A családnak nagyon ízlik, úgy tűnik meg van a kedvenc kenyér receptünk
Hozzávalók:
- 50 dkg finom liszt
- 10 dkg főt át tőrt burgonya
- 2 dkg só
- 3 dl langyos víz
- 1 kanál étolaj
- 2,5 dkg élesztő
- pici cukor
Elkészítés
Az élesztőt a cukorral és 1 dl langyos vízben felfuttatjuk. A burgonyát megfőzzük és áttörjük. Az összes összetevőt összegyúrjuk, egy könnyű finom állagú tésztát kapunk. 1 órát pihentetjük. Én jénai tálban sütöttem ki, ezt kibéleltem szilikonos sütőpapírral míg kel a tészta és a jénai tetejét belül megkentem egy kis olajjal, ha esetleg felemelkedik a tészta ne ragadjon oda.
A megkelt tésztát jól át kell gyúrni ismét, hogy a levegő kimenjen belőle, majd kettő helyen éles késsel bevágni és vízzel lekenni. Így megy bele a jénai tálba. Még pihentettem 15 percet és csak akkor raktam be a sütőbe.
Egy kis lábosban tettem vizet és azt is beraktam a sütőbe hogy keletkezzen egy kis gőz míg sül. A tál tetejét akkor vettem le mikor már szépen felemelkedett a kenyér és egy kicsit láttam hogy megrepedt. Utána pirosra sütöttem. Mikor kivettem, újból lekentem vízzel és egy ruha kendővel letakartam és lassan kihűlt. Maradt belőle másnapra is de éppen olyan finom volt mint frissen. Tényleg nagyon finom lett. Már annyi receptet kipróbáltam, de ez ami bejött és mindenkinek ízlett. A recept nem az enyém, itt a csoportban tette fel valaki, egy kicsit alakítottam rajta.
Erzsebet Gróf készítette
—Ez a kenyérke megszólal, érzem az illatát