Erdei gyümölcsös, mascarponés torta, mikor valami ínycsiklandó finomságra vágysz!

Ezt a tortát pár napja készítettem a szomszédasszony szülinapjára. Vannak hibák rajta, de a lényeg, hogy örömöt tudtam szerezni a két kezem munkájával ,,egy olyan embernek, akivel már 35 éve barátságban élünk. -:)

Hozzávalók:

  • A piskótához:
  • 7 db tojás
  • 29 dkg cukor
  • 29 dkg finomliszt
  • 8 evőkanál napraforgó Vénusz olaj
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 csipet só
    Krémhez:
  • 45 dkg fagyasztott erdei gyümölcs
  • 0,3 l. habtejszín
  • 25 dkg mascarpone
  • 10-15 dkg porcukor
  • 2. ek. étkezési zselatin
  • 3 cs. vaníliás cukor

Elkészítés:


A piskótához a tojások fehérjét felverjük a sóval, majd a cukrot hozzáadva kemény habbá verjük. Beletesszük a tojások sárgáját, az olajat és a szódabikarbónát, amivel szintén tovább verjük, de csak addig, amíg a tojássárga és az olaj teljesen elkeveredik a fehérjében. Végül kanállal óvatosan beleforgatjuk a lisztet, hogy a hab ne törjön meg. Kivajazott, lisztezett 26 cm-es tortaformába öntjük, elsimítjuk, és 180 fokon, alsó-felső sütésen aranybarnára sütjük kb. 30 perc alatt, de ez sütőtől függő. kihűtjük, majd 3 lapra vágjuk.

Az erdei gyümölcsöt kiolvasztjuk, lecsepegtetjük és botmixerrel összetörjük.a mascarponét simára dolgozzuk a kétfajta cukorral. Majd összedolgozzuk a gyümölccsel A zselatint kevés vízben simára keverjük, majd a mikróban felolvasztjuk, kicsit kihűtjük és hozzáadjuk a gyümölcsös krémhez. A habtejszínt keményre felverjük és óvatosan a krémünkhöz adagoljuk,

A 2 piskótalapon elosztjuk, a krémet és a 3. lappal beborítjuk. Hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a vajas krémet. Ahány dkg porcukor, ugyanannyi, / szobahőmérsékletű / vajat, habosra keverünk, majd a lehűtött tortát egyenletesen megkenjük vele és legalább negyedórára ismét a hűtőbe rakjuk. Végül fondanttal, vagy más cukormasszával burkoljuk be és díszítsük fel fantáziánk szerint a tortát. /A strasszkő és a gyertyán kívül, minden ehető..cukormasszából készítettem a díszeket. /

Erika Mészáros receptje

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!