Sült savanyúkáposzta hússal „Katicától”

Hozzávalók 4 személy részére: 50 dkg savanyú-káposzta, 1 szál házi kolbász, 4 nagyobb szelet sertés tarja,2 db nagyobb fej vöröshagyma, 10 dkg sertészsír, 2 kiskanál piros-arany, 2 kiskanál gulyáskrém, 2 kiskanál csemegepaprika, ételízesítő, só, őrölt bors, őrölt kömény.

A savanyú-káposztát megkóstoljuk, ha szükséges hideg vízben kiáztatjuk, majd alaposan kicsavarjuk. A vöröshagymát vékony karikákra vágjuk és a zsír 3/4 részén üvegesre pároljuk, hozzá adjuk a káposztát egy kevés ételízesítőt/ízlés szerint/és fedő alatt félpuhára pároljuk. Mindig öntünk alá egy kevéske vizet.


A hússzeleteket gyengén átkloffoljuk, ízlés szerint fűszerezzük/só,bors/és a maradék zsíron mind a két oldalát fehéredésig sütjük, majd kiszedjük a zsírból. Ugyan ebben a zsiradékban a héjától megszabadított felkarikázott kolbászt is átforgatjuk. Nem kell megsütni nehogy kiszáradjon. A kolbászt is kiszedjük a zsiradékból. A még forró zsírba keverjük a piros-aranyat, gulyáskrémet egy kiskanál őrölt köményt, megszórjuk csemegepaprikával, felöntjük bő deci vízzel és össze forraljuk olyan sűrűre, mint egy hígabb pörkölt szaft.

Egy magas falu teflon tepsiben szét terítjük a megpárolt hagymás
káposztát, tetejére fektetjük a hússzeleteket, majd a kolbász karikákat és rá öntjük a szaftot. Forró sütőbe téve addig sütjük amíg a húst puhának nem érezzük és az egész étel zsírjára nem sült./kb 20-25 perc/.                                                Hajában főtt burgonyával és kinek-kinek tejföllel kínáljuk. Ízletes rizs vagy árpagyöngy körettel is.

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!