Mini perec „Katicától”

Raktam fel egy kis sós rágcsálnivalót. Remélem ízleni fog annak, aki elkészíti. Egy kicsit csukló mozgató a sodrás, de megéri a fáradtságot.

32 db hozzávalói

  • 1 kg liszt,
  • 1/2 l tej,
  • 5 dkg élesztő,
  • 2 evőkanál cukor,
  • 1,5 dl étolaj,
  • 2 evőkanál só.

Tetejére

  • 1 tojás,
  • 2 evőkanál liszt,
  • 1 bő kávéskanál só,
  • szükség szerint víz

Elkészítése


Az élesztőt a tejben, melybe tettünk 1 evőkanál cukrot felfuttatjuk. A lisztet elkeverjük a sóval az 1 evőkanál cukorral, beleöntjük az olajat, majd a felfuttatott élesztőt és alaposan kidolgozzuk. A tésztának nem szabad lágynak lennie, majd a kétszeresére kelesztjük.

Amikor megkelt deszkára borítjuk, 4 felé vágjuk, majd minden darabot 8 felé/32 db/. Golyókat formálunk belőle. A golyókat kisodorjuk egyenként kb 50-60 cm hosszúra és perecet formázunk belőle. Kikent sütő lemezre tesszük elég távol egymástól és hagyjuk egy 30 perig még kelni, majd előmelegített forró sütőben 4-5 percig elősütjük.

A tojást jól kikeverjük a sóval, a liszttel és ha kell vizet is adunk hozzá, hogy olyan sűrű legyen, mint egy jó kemény tejföl Ezzel lekenjük az elősütött pereceket és visszatesszük a forró sütőbe és még egy 1o-15 percig sütjük. Tetejét megszórhatjuk esetleg köménymaggal vagy reszelt sajttal is.

Levesek mellé kínáljuk.

Mini-perec-katicatol

 

Jó étvágyat hozzá.

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!