Fenséges padlizsángyűrű jó sok hússal, laktató finomság!

Ha valami laktató és finom ételt szeretnél készíteni, ez a recept tetszeni fog!

Hozzávalók:

  • 40 dkg padlizsán
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 szál újhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 60 dkg paradicsom
  • 4 ek. olaj
  • 40 dkg darált sertéshús (comb)
  • 1 kk. szárított oregánó
  • 1 ek. liszt
  • 5 dkg reszelt sajt
  • őrölt bors

Elkészítése:

A padlizsánokat megmossuk, a héját szárazra töröljük, majd héjastól 5-6 cm-es szeletekre vágjuk, és kikaparjuk a belsejüket, de úgy, hogy az aljuk épségben maradjon. Besózzuk, 20 percet állni hagyjuk, ezután leöntjük a levét, majd tepsibe tesszük, és a 180 °C-ra előmelegített sütőben 10 percig sütjük.
A kikapart padlizsánhúst felaprítjuk. A kétféle hagymát megtisztítjuk, felaprítjuk. A paradicsomot forró vízbe mártjuk, a héját így könnyen lehúzhatjuk, húsát apróra vágjuk. Felforrósítjuk az olaj felét, a hagymát megfuttatjuk rajta. Rátesszük a darált húst, kevergetve három-négy percig pirítjuk, majd kevés vizet öntünk alá, és 20 percig pároljuk.
Sóval, borssal és az oregánóval fűszerezzük. Amikor a hús zsírjára pirult, rászórjuk a lisztet, jól elkeverjük, és felöntjük kb. egy dl vízzel. Összeforraljuk, és a padlizsángyűrűkbe töltjük. A kivájt padlizsántörmeléket a maradék olajon három-négy percig pirítjuk. Hozzátesszük az új- és a fokhagymát, még három percig pirítjuk, majd belekeverjük a paradicsomot is.
A keveréket a tepsibe, a töltött padlizsánok köré öntjük. Rászórjuk a reszelt sajtot, visszatesszük a sütőbe még 10-15 percre. Frissen tálaljuk. 
padlizsangyuru_hussal
Jó étvágyat


Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!