Sütés nélküli Zebrakocka

Gyorsan finomat szeretnél készíteni? Akkor ezt nem hagyhatod ki

Hozzávalók

  • 20 x 30 cm-es tepsi
  • a tésztához:
  • 50 dkg darált háztartási keksz
  • 5 evőkanál kakaópor
  • 3 evőkanál baracklekvár
  • 1 evőkanál rum
  • 5 dkg vaj
  • 5 evőkanál porcukor
  • kb. 3 dl tej
  • a krémhez:
  • 3 dl tej
  • 3 evőkanál liszt
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 5 evőkanál porcukor
  • 5 dkg vaj
  • 15 dkg kókuszreszelék
  • a tetejére:
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 kávéskanál olaj

Elkészítés


Először a krémet készítjük el, mert annak hűlni kell. A lisztet simára keverjük a tejjel, hozzáadom a kókuszreszelék felét és folytonos keveréssel sűrűre főzzük. Ha kihűlt, ízesítjüka vaníliával, a cukorral és elkeverjük a vajjal meg a maradék kókusszal.

A tészta hozzávalóit összedolgozzuk annyi tejjel, hogy jól formázható masszát kapjunk. Három részre osztjuk és porcukorral megszórt deszkán a tepsi méretének megfelelő lapokat nyújtunk belőle. Az első lapot a tepsibe helyezzük, erre kenjük a krém felét, rátesszük a második lapot, majd a krém másik fele következik, végül a harmadik lappal befedjük.

Gőz fölött megolvasztjuk a csokoládét az olajjal és rákenjük a sütemény tetejére. Néhány órára hűtőbe tesszük, majd kockára vágva tálaljuk.

Forrás: Gizella

—Nagyon finomra sikerültzebrakocka2

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!