Töltött szőlőlevél

Hozzávalók: 10 csomó szőlő-, vagy fiatal karalábélevél, 25 deka szárnyas mellrész,-vagy borjúhús, 6 deka rizs, 1 fej vöröshagyma, 2 deci vaj, só, kevés sóska,-vagy citrom, kevés tejfel.


Veszünk 10 csomó szőlő,- vagy egészen fiatal karalábélevelet, megmossuk, szárát levágjuk, pár percre fővő vízbe dobjuk, onnan kiszedve hirtelen hideg vízbe tesszük, szűrőre szedve levét lecsorgatjuk és a következő töltelékkel töltjük meg.

25 deka szárnyas mellrészt vagy borjúhúst megdarálunk, 6 deka rizst kis vajban, kevés vízzel félig megpárolunk és a darált húshoz keverjük. Kis apróra vágott vöröshagymát, 2 deka vajat, kevés sót és 2 kanál vízet adunk hozzá, majd az egészet jól összedolgozzuk és megtöltjük a leveleket. A megmaradt leveleket vékony metéltre vagdaljuk, felét a lábas aljára helyezzük és rárakjuk a tölteléket: a másik felét pedig a tetejére tesszük.

Forró vízet öntünk rá, kissé megsózzuk és sóskával savanyítjuk, amit elöbb megmosunk, megvagdalunk és együtt főzzük a többivel. Savanyíthatjuk citrommal is. Amikor megfőtt berántjuk a következőképpen:

2 evőkanál lisztet palacsintasütőbe teszünk és folytonos keverés közben halványsárgára pirítunk, a tűzről levéve adunk bele 1-2 deka vajat, összekeverjük és ha a rántás már egészen hideg, kis vízzel elkeverjük és ezzel berántjuk az ételt, majd jól összeforraljuk. Tálaláskor , ha a betegnek szabad, kevés tejfelt, vagy egy darabka friss vajat adhatunk hozzá.

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!