• 2009, február 26, csütörtök
Hozzávalók
- 2 deka komló,
- 25 deka cukor,
- 20 deka malátakávé
- 6 liter víz.
Elkészítése
A 25 deka cukrot, 2 deka komlót, 20 dekagramm malátakávét és a 6 liter vizet addig főzzük, amíg körülbelül 5 liter lesz. Levesszük a tűzről és hűlni hagyjuk., egy csészényire valót kiveszünk belőle, majd beleteszünk 2 deka élesztőt, ha oldódott, a többihez öntjük.
7-8 órán át állni hagyjuk, leszűrjük, majd palackozzuk. Az üvegeket nem szabad teleönteni, csak körülbelül 90 százalékig. 4-5 nap múlva fogyasztható.

Kedves egészségünkre!
Kategória: Italok
|


Üdvözlet.
Most olvastam az egyszerű sörkészítő receptet és szeretném kérdezni h milyen lett az eredmény és honnan tudnék komlót szerezni. A válszt előre is köszönöm.
Risi
Kedves Risi!
Sajnos az eredményhez nem tudok hozzászólni (biztosan jó és finom). Nem mindegyik az én receptem. Ugyanis nagyim, anyukám, ismerősök, szomszédok tanácsait is leírom ide. A receptbeküldés nem oly rég lehetséges a lapon, így azzal is bővültek a receptek. Azokat sem tudom mind kipróbálni, pedig nagyon étvágygerjesztőek.-)))!!
Szóval azt tudom tanácsolni, hogy gyógynövényboltban kellene megnézni, sőt, mintha emlékeznék is rá, hogy ott kapható. Komlót egyébként nem nehéz termeszteni a kertben, de gondolom erre kevés embernek van lehetősége, így a vásárlás marad.
Sok sikert és egy gondolat erejéig gondolj ránk is, ha megkóstolod.
Szép napot:nagyi
Drága Nagyi! -nem mertem távollétedben reagálni Risi kérdésére,de valóban ott lehet kapni.Persze csak a nagyobb üzletekben.A szomszédomék szoktak készíteni,sőt nekem is alkohol-mentest,mert a gyógyszereim miatt nem ihatok,pedig ilyen melegben nagyon jól esne.Puszi Katica
Óh Katicám, egymásnak is adhatunk tanácsot, tehát válaszolhattál volna. Ugyanúgy megjelenik mint az én válaszom. Nekem csak annyival bővebb a lehetőségem, hogy tudom törölni a nem ide illő írásokat, válaszokat,,,stb (Hál.Istennek ilyenre nem volt példa) Köszönöm szépen, hogy segíteni akartál, legközelebb bátran válaszolj, ezt Olvasóimnak is ajánlom. Úgy mint úton-útfélén. Sokszor hallom villamoson, vonaton, cserélgetik receptjeiket, ötleteiket,, néha mosolygok és “magunkra” gondolok.Jó érzés fog olyankor el.
Szeretettel várlak, várunk holnap. Már nyeltem is egy nagyot, ötleteidre gondolva.
Szép álmokat, jó pihenést dolgos nap után. Az ébredező tengerentúliaknak nagyon szép és eredményes napot kívánok:nagyi
Kedves Nagyi!
20 dkg malátakávé 2200 ft , 10 üveg sör az is kb annyi?
Szeretettel köszöntelek Kedves Apacuka! Őszinte legyek, nem tudom mennyibe került a sör. Különböző az ára is, minőségi árkülönbözetek is vannak. A házi készítésű dolgoknál nem igen szoktam az árat összehasonlítani. Ki-ki az ízlése és pénztárcája szerint mérlegel.Szertettel várunk máskor is, szép napot:nagyi
Kedves Apacuka!
))
200gr malátakávé 291Ft (25%áfával). Így már nem is olyan drága.
Kedves NAGYI!
Kezdő sörfőzők vagyunk,köszönjük a receptet.Sörtársamnak is szinte megegyező receptje van.Kipróbáljuk,majd értesítünk milyen lett.
Üdv:Miku és sörtársa!
Ui,Ha sikerül akkor vendégül látunk nagy nagy szeretettel.
Szeretettel üdvözöllek Miku és sörtársa! “szerencse, hogy öreganyámnak szólítottál!!!”:-)) már épp lebiggyesztettem a szám,amikor megláttam az ui-t:-)) tehát szerencse, hogy meghívtatok, mert úgy is meghívattam volna magam-)) Nagyon szép napot, kellemes estét kívánok és jó sörözést.Köszönöm a meghívást (mert biztos, hogy sikerül) nagyon-nagyon jólesett. Üdv:nagyi
Üdv sörfőzők! Mik a tapasztalatok a recepttel kapcsolatban? Én már háromszor próbáltam, eddig mindig elfogyott:-) Most próbálom kotyogóval ellátni a palackokat, mert 90%-ig ha megtöltöm, magammal cseszek ki. Tapasztalatom szerint min 4 hetet érdemes várni vele. Miku, nektek hogy sikerült?
Üdv Pep! Mi sem kaptunk belőle:-(( Mikuék úgy tűnik, mind megitták:-((: nagyi
Nagyi, akkor így jártunk. Majd addig próbálgatom a sajátom, amíg tökéletes nem lesz. Üdv:Pep
Helló Nagyi,
azt szeretném megkérdezni,hogy a sörhöz milyen élesztőt használtál.Hagyományos bolti élesztőt vagy valamilyen más fajtát.Válaszod előre is köszönöm.
Üdv:Geri
Üdv!
Sikerült komlót találnom, de még zöld, zsenge. Így leszedhetem?
Jó főzést!
Üdvözöllek kedves Króm! A sörfőzéshez csak a termős növények virágait, a komlótobozokat használjuk fel. Ajánlom, hogy a komlóval kapcsolatban keress rá a keresőben, ahol a fontosabb tudnivalókat megtudhatjuk a komlóról. Sajnos hosszadalmas lenne itt a ételek, italok összetevőiről írnom. Szeretettel várlak máskor is:nagyi
A tobozra gondoltam! Le van már szedve, vagy 1 kg, most egy rekeszben szétterítve pihen. Nagyvonalakban leírnád, hogy hogyan dolgozzam fel??? Köszi!!
Kedves Nagyi!
Érdeklődnék, hogy milyen élesztő kell hozzá? Sima, ami a tésztákhoz kell, vagy valamilyen másféle.
Köszönöm a választ előre is.
Kedves Fogelaki! Sörélesztő szükséges hozzá. Olvasd el a következő linket, tanulságos:
http://shop.builder.hu/enciklopedia_reszletes.htm4?id=285
üdv:magyi
KOMLÓ
Aki nem jut hozzá komlóhoz, keresse meg a netten gyógynövényeket, pont úgy néz ki az életben mint a netten. Fel fogod ismerni. El kell menni kirándulni, szinte mindenhol van komló, elérhető magasságban. Én tegnapelőtt szedtem, most virágzik, megszárítom. A leggyorsabban egy lapos papírdobozban az autó hátsó ablakában szárad meg.
Eric
Köszönjük a hozzászólásod ás tanácsod:nagyi
én felütöttem egy kis kukoricagrízzel amit előtte olaj nélkül zománcozott serpenyőben alaposan megpirítottam (fakanállal kevergetve)
mivel a sörök 90 %át utálom, csak a drehert pilsnert és fácánt szeretem, ezért 2 helyett 3 deka komlót raktam 5 literbe (hogy keserűbb legyen) meg tettem bele 3 tabletta sörélesztőt (szintén gyógynövénybolt) meg a biztonság kedvéért egy kevés tescós instantot is
mivel egyedül nem iszom, én 5 literes szentkirályis ballonban erjesztem és tárolom másfél hétig ezt egyszerre megisszuk (szűretlent szeretem)
az ivászat előtt ennyivel érdemes elkészíteni, az elején büdös- ettől ne ijedjünk meg elmúlik
tanácsok még kezdőknek: ha mérni tudjuk, az alkoholtartalom ne menjen 5,5 % fölé mert az íze olyan bivalyosan rossz lesz (ha részegedni akar valaki inkább igyon többet)
a komló drága, de ne sajnáljuk mert ettől finom, de a főzés után ezt szűrjük le és dobjuk ki
néha eresszük ki a nyomást az erjedés ideje alatt (naponta) a lechaterier-braun elv értelmében így gyorsabb
egy öt fős társaság közepes részegségéhez 3 db 5 litetes adag kell
Kedves Brokifej! Nagyon szépen köszönjük tartalmas és hasznos hozzászólását.További szép napot :nagyi
Kedves nagyi!
Az lenne a kérdésem, hogy az elkészített sör alkoholtartalmát, hogyan állítom be? Ha magas mit csináljak? Mivel mérjem, ilyesmire lennék kíváncsi!
Előre is köszönöm a választ!