Raffaello torta – Meglepően egyszerű elkészíteni, szeretettel ajánlom Nektek

Kipróbáltam ezt a recept és teljes siker! Amilyen hamar elkészítettem, olyan hamar meg is ettük. Fogjuk szeretni 🙂

Hozzávalók

a piskótához


  • 6 tojás
  • 12 evőkanál cukor
  • 4 evőkanál olaj
  • 6 evőkanál víz
  • 15 evőkanál liszt
  • csipetnyi sütőpor

a krémhez:

  • 25 dkg mascarpone
  • 15 dkg porcukor
  • 10 dkg fehércsokoládé
  • 3 dl tejszín
  • 5 dkg kókuszreszelék
  • 10 gr zselatin

a díszítéshez:

  • 1 dl tejszín
  • 5 dkg kókuszreszelék
  • raffaello golyók

Elkészítése:

A piskótához az egész tojásokat egy tálba törjük, hozzáadjuk a cukrot és addig keverjük míg vastag, egynemű krém lesz. Ekkor apránként hozzáadjuk a vizet és az olajat és kicsit még együtt verjük.

A sütőport összekeverjük a liszttel, majd lazán beleforgatjuk a tojáshabba. 22 cm.es tortaformába töltjük és előmelegített sütőben, 20 perc alatt megsütjük. Míg a piskóta sül, 1 dl tejszínt felforrósítunk és belekeverjük a cikkekre tört csokoládét, egynemű krémmé kavarjuk, majd hűlni hagyjuk.

A zselatint 0,5 dl vízben, 5 percig duzzadni hagyjuk, felforrósítjuk, majd langyosra hűtjük. A mascarpone sajtot kikavarjuk a porcukorral, majd hozzákeverjük a csokoládét, a zselatint és a kókuszreszeléket. A tejszínt kemény habbá verjük, felét összekeverjük a krémmel, majd lazán beleforgatjuk a megmaradt felét is. A piskótát három lapba vágjuk és megtöltjük a krém háromnegyed részével, majd a többivel bevonjuk a tortát és bőven megszórjuk kókuszreszelékkel. A megmaradt tejszínt felverjük, nyomózsák segítségével habrózsákat nyomunk a tortára és raffaello golyókkal díszítjük.

Bögyös Mónika receptje (Aleda konyhája nyomán)

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!