Írta:
• 2012, április 29, vasárnap

“Ha valaki nem eszik libát Márton-napon, egész évben koplalni fog”!

Szép nagy, fiatal libát teljesen tisz­tára takarítunk és jól megmosunk. Az úgynevezett aprólékját szedjük le, úgy ­mint lábát, szárnyát, nyakát, fejét, amelyeket a zúzával, szívvel és májá­val együtt leveshez vagy rizshez elhasználhatunk. Aztán a libát újból jól megmossuk, combjait, ha lehet, bedug­juk a bőrébe vagy összekötjük. Sütés előtt 1—2 órával besózzuk, aztán tepsibe helyezzük, 2—3 tojásnyi zsírral bekenve, 1—2 merítőkanál vízzel tegyük a sütőbe sülni. Ezt is előbb csak pároljuk, az egészet gyakran öntözgetve és forgatva, csak később sütjük végül szép pirosra, ropogósra.


Aszerint, amilyen nagy vagy idős a liba. Szüksé­ges a sütésére egy, esetleg két óra idő. Tehát úgy kell intézni, hogy éppen a tálalás idejére piruljon, ropogósodjon meg, mert különben meglágyulhat.

Jó éles késsel szépen felvágjuk részeire és úgy helyezzük a tálba, a combjai végét ezüstös papírba csavarva.  A melle húsát vagy keresztbe több részre vágjuk vagy hosszába szeletekre és úgy rakjuk vissza a csontjára. Mint szokás, ezt is forró tálra tálalva és barnás, vizes, felfőtt levét forrón rá­öntve adjuk fel.

Mellé uborkát, ubor­kasalátát vagy piros káposztasalátát adhatunk. Kitűnő, jó ízt ad a libának, ha sülés közben belsejébe néhány szál majoránnát vagy egy kis csomó össze ­kötött petrezselyemzöldet teszünk A máját is lehet, a belsejébe téve, puhára megsütni.

Liba egeszben sulve

 

Szent Márton legendája

Szent Márton tours-i püspök Savariában (Szombathely) született 316-ban. Szülei jómódban élő pogányok voltak. Márton alig volt 12 éves, amikor szülei tiltakozásának ellenére felvette a kereszténységet, és remeteként kezdett új életet. Életét csodák kísérték. A kötelező katonai szolgálat után később püspökké, István király Magyarország védőszentjévé választotta. Tiszteletére épült hazánk egyik legszebb kolostor együttese, a világörökség kárpát-medencei kincse, a Pannonhalmi Bencés Apátság.


Képbeküldés iconKépbeküldés
FavoriteLoadingReceptfüzetemhez adom

Még több hasonló recept:

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!