Krémes béles recept

Hozzávalók

  • 28 deka friss vaj,
  • 32 deka liszt,
  • 2 tojás,
  • késhegynyi só,
  • 1 kávéskanál porcukor,
  • 2 evőkanál bor,
  • dió nagyságú vaj,

Elkészítése

 


28 deka friss vajat előbb minden kis vizes részétől egy ruhával felitatjuk, azután 14 deka finom liszttel összegyúr­juk, nagyon jól kidolgozva. Ekkor két ujjnyi magas négyszögalakra formálva hideg helyre tegyük félre.  Most 18 deka lisztet egy diónagyságú vajjal dörzsöl­jünk össze, aztán adjunk hozzá 1 egész tojást és egy tojás sárgáját, egy késhegynyi sót, egy kávéskanál porcukrot  és 2 evőkanál fehér bort.

Ezekkel gyúrjuk össze, hogy olyan legyen, mint a jó kemény rétestészta. Ha éppen még kellene, akkor egy kevés bort -vagy vizet adjunk hozzá és nagyon jól hólyagosra dolgozzuk ki. Ekkor nyújt­suk ki háromszorta nagyobbra, mint a félretett vaj, ezt tegyük a közepére és hajtogassuk rá a tésztát, mint rende­sen szoktuk, előbb a magunk felőlit, aztán a szembelévőt, aztán a jobb felőlit és végül a bal felőlit vissza alája.

Így egy félórát pihenni hagyjuk, aztán újból kinyújtjuk és összehajtogatjuk az előbbi módon és újból pihenni tesszük. Ezt ismételjük négyszer. Mikor negyedszer kinyújtottuk, akkor tüzesített késsel vágjuk el két egyenlő rész­re, amilyen nagy a tepsi. Tegyünk egy tiszta ív papírt a tepsibe és erre -a tésztát s a forró sütőbe téve gyors tűznél szép halványpirosra süssük meg.

Mikor mind a két lap tészta tel­jesen kihűlt, akkor töltsük meg a kö­vetkező krémmel, melyet már jó előre elkészítettünk:

3 tojás sárgáját kavar­junk el jól 12 deka cukorporral, önt­sünk hozzá 2 deciliter forró sűrített tejet, adjunk hozzá egy kis darab vaníliát és folytonos kavarás mellett addig főz­zük, ameddig sűrűsödni kezd. Ekkor levesszük a tűzről és tovább folyton kavarjuk, ameddig kihűlt, közben hozzáöntünk 5 gramm 3—4 evőkanál lan­gyos vízben, feloldott zselatint.

Ekkor a 3 tojás fehérének kemény habját könnyedén kavarjuk hozzá és tegyük hideg helyre, hogy megkocsonyásod­jék, így tegyünk aztán a kisült hideg két tésztalap közé és éles késsel koc­kákra felvágva, tetejét cukorporral be­hintve adjuk fel.

Tetszés szerint készít­hetjük hozzá a következő krémet is: 6 tojás sárgáját kavarjunk el 28 deka porcukorral, aztán 3 deka finom liszt­tel, ekkor folyton kavarva öntsünk hozzá félliter vaníliás forró tejet, te­gyük tűzre és folytonos kavarás mel­let: főzzük fel.

Aztán vegyük le a tűzről és tovább kavarjuk,  ameddig  teljesen kihűlt.

Kremes beles

 

 

Forrás: Iluka

 

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!