Írta:
• 2009, december 14, hétfő

KOLBÁSZKRÉMES RAKOTT HÚS

Hozzávalók:* 8 szelet kicsontozott karaj,* 20 dkg sütőkolbász,
* 20 dkg márványsajt,* 2 dl tejföl,* 1 tojás,* 10 dkg
nagyon vékony ementáli sajtszelet,* ízlés szerint só,
őrölt bors, szárított kakukkfű,* kevés liszt,kevés olaj,
* 5 dkg puha margarin.

Elkészítése: a hússzeleteket kissé kiverjük és besózzuk, majd az őrölt borssal ízesített lisztbe forgatjuk és kevés forró olajban elősütve félretesszük.A kolbász bőrét lehúzzuk és villa segítségével elkeverjük a puha margarinnal, hogy egy könnyen kenhető kolbászkrémet kapjunk.
Egy tűzálló tálba lerakunk egy sor elősütött hússzeletet, rásimítunk egy adag kolbászkrémet, egy adag márványsajtot, meghintjük egy kevés kakukkfűvel, majd ismét a hús a kolbászkrém a sajt következik.
A tejfölt elkeverjük egy kevés sóval és a tojással, majd a hús tetejére öntjük, végül befedjük a nagyon vékonyra szeletelt ementáli sajttal és előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a sajt meg nem pirul.
Tört burgonyával vagy rizzsel és savanyúsággal szoktam
tálalni.

Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá.

A hozzászólásokat követheted RSS 2.0 feeden keresztül is.

Egy hozzászólás

  1. 1
    Katica 

    Szervusz Drága Nagyi!

    Hoztam Nektek egy finom és laktató ételt.

    RÁNTOTT FASÍROZOTT

    Hozzávalók:* 50 dkg darált sertéshús /legjobb a lapocka/,* 1 nagy fej apróra vágott vöröshagyma,* 2-3 gerezd áttört fokhagyma,* 3-4 db tejben áztatott jól kicsavart zsemle,* 1 db nyers tojás,* ízlés szerint só,őrölt bors,majoránna,pirospaprika.Panírozáshoz liszt,tojás,zsemlemorzsa és a kisütéshez bő forró olaj.
    A hozzávalókból fasírozottat készítünk,majd jó 5-6 cm átmérőjű golyókat formálunk,melyeket ujjnyi vastagságúra lapítunk,majd a szokásos módon panírozzuk és bő forró olajban kirántjuk.
    Párolt rizzsel,rizibizivel esetleg hagymás tört burgonyával,savanyúsággal tálaljuk.
    Jó étvágyat kívánok hozzá.

    Szép napot, jó pihenést kívánok és puszillak Katica

Kedves látogató! Itt szólhatsz hozzá az aktuális recepthez.
A hozzászólásokhoz nem szükséges regisztráció, de nevet és email címet kötelező megadnod. Az e-mail címed nem kerül ki a weblapra.