Kakaós foszlós kalács

Gyermekkorom óta az egyik kedvencem!  Már az unokáim is ezzel várom, egy kis tejecskével, igazi csemege, Jó étvágyat hozzá

Hozzávalók

  • 3 tojás
  • 6 dl tej
  • 1 kg liszt
  • 20 dkg cukor
  • 10 dkg élesztő
  • 3 evőkanál olaj
  • 1 kávéskanál só
  • 2-3 evőkanál kakaó

 


Elkészítése:

Az élesztőt felfuttatjuk kevés cukros langyos tejben. A többi tejben feloldjuk a maradék cukrot. A hozzávalókat alaposan összedolgozzuk, hólyagosra dagasztjuk, míg laza rétestészta jellege lesz.

Ezután kettéosztjuk, és a tészta egyik felébe beledolgozzuk a kakaót. Lisztezett deszkára borítjuk, és mindkét részt ismét kettőbe osztjuk. Előbb a fehér tésztát nyújtjuk ki ujjnyi vastagságúra, majd a kakaósat, végül egymásra fektetjük, és feltekerjük, mint a kalácsot. Ugyanígy járunk el a tészta másik felével is. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a két kalácsrudat, megkenjük tojással, majd hideg sütőbe toljuk. Bekapcsoljuk a sütőt, közepes hőfokra állítjuk, és a felmelegedéstől számított 30 percig sütjük.

kakaos_foszlos_kalacs

 

Nem kell keleszteni, így gyorsan elkészül

Forrás: Editke

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!