Húsba burkolt főtt karfiol „Katicától”

Most nem hallgatok olyan sokáig és megosztom Veletek amit tegnap készítettem második fogásnak. HÚSBA BURKOLT FŐTT KARFIOL

Hozzávalók: * 50 dkg sertéslapocka, * 1 nagy csirkemell, * 6-7 dkg zsír, * 1 nagy fej vöröshagyma, * 3 db tojás, * 2 evőkanál zsemlemorzsa, * 1 kg-os karfiol, * 3-4 dl tejföl, * ízlés szerint só, őrölt bors,pirospaprika, * 1-1 kávéskanál piros-arany gulyáskrém.


Készítése: A karfiolt sós vízben, egészben feltesszük főzni. A sertés lapockából a zsíron a hagymával, paprikával, piros – arannyal gulyáskrémmel a szokott módon pörköltet készítünk. A csirke mellet lebőrözzük, kicsontozzuk, és a lecsurgatott kész pörkölttel ledaráljuk. Összedolgozzuk a tojásokkal, sóval, borssal ízesítjük. A kész karfiolt alaposan lecsöpögtetjük. A pörköltlével kikenünk egy kerek tűzálló tálat, az aljára, oda ahova a karfiolt tesszük morzsát hintünk, és ujjnyi vastagon húsmasszát terítünk. Ráfektetjük a karfiolt, és a maradék húsmasszával beborítjuk. Leöntjük a tejföllel, és forró sütőben legalább 30 percig sütjük.  Amikor kész, mint a tortát, úgy szeleteljük.

Köretnek kínálhatunk mellé tört burgonyát, de önállóan is kitűnő.

Nagyon jó étvágyat kívánok.

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!