Mennyei finom Hagymás sült krumpli tojással

Nagyon finom reggeli, de bármely időszakban szívesen fogyasztjuk

Hozzávalók

  • 30 dkg burgonya
  • 1 db vöröshagyma
  • 2 db tojás
  • bors
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • pirospaprika
  • petrezselyemzöld

Elkészítése


A krumplit pucoljuk meg és vágjuk fel hasábokra , majd konyhai ruhával töröljük szárazra. A vöröshagymát is pucoljuk meg, vékonyan szeleteljük fel.

Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, majd tegyük bele a burgonya hasábokat és a hagymaszeleteket. Ezután néha megkeverve 20-25 perc alatt süssük meg.

Ekkor sózzuk meg, majd húzzuk a serpenyő szélére úgy, hogy a közepén hely legyen a tojásoknak. Ezután üssük bele a tojásokat, majd addig süssük míg a fehérje megszilárdul, de a sárgája még kissé folyós marad.

/ Ízlés szerint fel is verhetjük a tojásokat én így készítettem/. Ízlés szerint fűszerezzük. Jó étvágyat

Beküldő: Alexandrahagymas-sult-krumpli-tojassal

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!