Finom és laktató húsos lepény, rétestésztába csomagolva!

Ízletes étel, fagyasztott rétestésztából is elkészíthető, így ha gyors finomságra vágysz, érdemes kipróbálni!

Rendes rétestésztát gyúrunk /vagy veszünk/ annyit, hogy két cipó legyen, kétszeri elnyújtásra. Mikor aztán az egyik el van nyújtva és szélei leszedve, akkor tepsi ­nagyságúra hajtogassuk össze, úgy, hogy legalább 10—12 rétegesen legyen, de minden réteg között gyengén meg­zsírozzuk olvasztott zsírral, úgy, mint szoktuk a rétest zsírozni


Ekkor tegyük bele a tepsibe és kenjük rá az elkészí­tett hústölteléket. Aztán nyújtsuk el a másik tésztát és ugyanúgy hajtogassuk össze, mint az előbbit, tegyük rá a töl­telék tetejére, és felületét nagyon gyengén megzsírozva, süssük meg szép pirosra. Éles vékony késsel kockákra vágva, frissen forrón adjuk fel.

A tölteléket a kö­vetkezőképpen készítjük: félkiló so­vány sertéshúst és félkiló borjúhúst sóval, zsírral és kevés vízzel, mint ren­desen szoktuk, úgy egészben süssünk meg jó puhára és tegyük hűlni. Ekkor daráljuk vagy vágjuk meg jó finomra és egy lábasban egy jó nagy kanálnyi zsírban ismét tegyük oda. Tegyünk rá ízlés szerint tört borsot, egy jó nagy csipet reszelt vöröshagymát és kevés ideig így pároljuk. Ekkor üssünk rá 2 egész tojást, gyorsan kavarjuk össze és rögtön vegyük le a tűzről.

Ha szük­séges, még kevés sót is tegyünk rá. Ha kihűlt, még 2  evőkanál friss jó tejfölt is kavarjunk közé és így kenjük rá a tésztára.

husos_lepeny

 

Jó étvágyat

Beküldő:Juditka

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!