Hozzávalók: 30 dkg liszt, 5 dkg margarin, 6 tojás, 2 dkg élesztő, 10 dkg füstölt szalonna, 10 dkg füstölt kolbász (10 dkg sonka), 2 dl tejföl, só, 1 csokor snidling.
Langyos vízben megfuttatjuk az élesztőt, és összedolgozzuk a liszttel, egy tojással, egy csipet sóval meg annyi langyos vízzel, hogy közepesen lágy kelt tésztát kapjunk. Végül beledagasztjuk az olvasztott, de csak langyos margarint, és a szokott módon duplájára kelesztjük. Ekkor kinyújtjuk, és úgy bélelünk ki vele egy közepes nagyságú tepsit, hogy ujjnyi pereme is legyen, majd világosra sütjük.
Közben apró kockákra vágjuk a szalonnát, üvegesre olvasztjuk, beletesszük a karikákra vágott kolbászt, ha gazdagabban akarjuk adni, a vékony csíkokra vágott sonkát is, és egy pár percig pirítjuk, majd a tésztára öntjük. Simára keverjük a maradék öt tojást a tejföllel, ízlés szerint sózzuk, és a tésztára öntjük. (Meghintjük még egy csokor összevagdalt metélőhagymával is.) A tepsit a forró sütőbe visszatolva, addig sütjük a lepényt, míg a tojás meg nem kocsonyásodott.
Azon frissiben, forrón tálaljuk.


A hozzászólásokhoz nem szükséges regisztráció, de nevet és email címet szükésges megadnod. Az e-mail címed nem kerül ki a weblapra. A hozzászólásokat követheted akár RSS 2.0 csatornán keresztül is.