Almás béles recept

Hajtogatott vajas tésztát készítünk.  Mikor aztán már utoljára, vagyis negyedszer nyújtjuk, akkor kisujjnyi vékonyra nyújtsuk és vágjunk belőle két olyan nagy lapot, mint a tepsi.

Tegyük a tepsibe előbb az egyiket, tegyünk rá szép vékony szele­tekre felvágott megcukrozott almatöl­teléket, de alul is, felül is kevés zsemlyemorzsát hintsünk rá, hogy a ned­vességet felvegye. Aztán tegyük rá a másik lapot, tetejét tojással kenjük meg és forró sütőbe téve egyenlő, de elég  gyors tűznél süssük meg szép pi­rosra.


Aztán kockákra vágva, porcukorral meghintve tálaljuk.

almasbeles

Tetszés és ízlés szerint tehetjük úgy is, hogy a töltelékre nem egy lapba tesszük rá a tésztát, hanem tüzesített késsel egy ujjnyi szalagokat vágunk, ebből rostélyt teszünk a töltelék tetejére és to­jással megkenve, így sütjük meg.

Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»

Hozzászólások - Szólj hozzá, vagy kérdezz TE is!